Ugrás a fő tartalomra

6000 Kecskemét, Bibó István utca 1.


+36 76 482-511

Projektek


GINOP-6.2.3-17-2017-00011 Új utakon – a Kecskeméti Szakképzési Centrum fejlesztése

A pályázattal kapcsolatban további információkat  Polyák Márta projektmenedzsertől  lehet kérni az alábbi elérhetőségeken:

+36 30 3279962; polyak.marta@kecskemetiszc.hu

 

ELŐZMÉNYEK

A Kecskeméti Szakképzési Centrum pályázatot nyújtott be a „A szakképzési intézményrendszer átfogó fejlesztése” tárgyú felhívásra, amit Magyarország Kormánya a Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program keretén belül tett közzé.
Ennek megvalósítására a Nemzetgazdasági Minisztérium 519,42 MILLIÓ FORINT vissza nem térítendő támogatásban részesítette a szakképzési centrumot

A FELHÍVÁS INDOKOLTSÁGA ÉS CÉLJA

Az iskolai kudarcok, a lemorzsolódás gyakori következménye a végzettség nélküli iskolaelhagyás, az alacsony iskolázottság. Ennek eredménye a munkaerőpiacról és a társadalomból való kirekesztődés veszélyére. A foglalkoztatottság növelése érdekében az Európa 2020 stratégia számszerűsített céljai között szerepel a korai iskolaelhagyók arányának 10 % alá csökkentése. A szakképzésben ma a lemorzsolódás mintegy 30%-os.

AZ EUROSTAT FELMÉRÉSEI ALAPJÁN:

  • korai iskolaelhagyók aránya Magyarországon 2014-ben 11,4 %
  • az EU28 átlaga 11,1%.

A nemzetközi mérések szerint vannak olyan iskolák, ahol az alapkompetenciákat is nehezen teljesítő tanulók aránya folyamatosan magas. A korai iskolaelhagyás szempontjából hosszú távon elengedhetetlenül fontos ezekben az iskolákban a pedagógiai és a szervezeti kultúra fejlesztése.

Kecskeméti Szakképzési Centrum 9 intézménye és egy igazgatás alatt álló 3 telephelyen levő kollégiuma, összesen 5580 tanulóval az egyik legnagyobb szakképzési centrum Magyarországon.
Állandó partnereink között tudhatjuk az ország számos neves munkaadóját, közöttük a Mercedest, a Knorr Bresmse-t, ahol tanulóink egy része tanulószerződéssel végzi gyakorlatát. A Centrum a városban is nagy foglalkoztatónak számít. Több, mint 519 pedagógussal dolgozunk együtt a 13 telephelyen. A programba a Centrum összes nappali tagozatos tanulóját, pedagógusait és vezetőit be kívánjuk vonni.

 

 

A PÁLYÁZATBAN MEGVALÓSULÓ FŐBB TEVÉKENYSÉGEK

ESZKÖZBESZERZÉS ÉS FELÚJÍTÁS

Az eszközök beszerzésére 142,56 millió Ft-ot tervezünk fordítani a pályázatból.

  • informatikai eszközök
  • Makerspace labor: Digitális Közösségi Alkotóműhely létrehozása
  • lego robotika
  • sport- és szabadidő támogatásához kapcsolódó eszközök
  • valamint kültéri és beltéri bútorok

Három kollégium felújítására több mint 47 millió Ft-ot fogunk költeni. Elsősorban a közösségi tereket érintve, hiszen a kollégiumok közel 500 tanuló számára adnak otthont, valamint a Digitális Közösségi Alkotóműhely (makerspace lab) infrastrukturális feltételeinek kialakítása is a felújítási keretből valósul meg

KÖZÖSSÉGI PROGRAMOK

46 millió Ft –ot, a pályázati támogatás 8 százalékát közösségi programokra fordítjuk. 9 iskola és a 3 kollégium tanulói részesülnek a közösségfejlesztési lehetőségekből, amelyek segítik a tanulók motivációját és erősítik a közösségi életet.

tanulmányi kirándulások

  • színház, opera, múzeum, egyéb kulturális programok
  • roma identitást erősítő kulturális programok
  • sport rendezvények, túrák, (kenu, kerékpár)
  • gólyatáborok
  • szakmák éjszakája, pályaválasztás,gyárlátogatások
  • komplex nyári erőnlét tábor

PEDAGÓGUS TOVÁBBKÉPZÉSEK

30 millió Ft-ot a pályázati  támogatásból pedagógustovábbképzésekre fordítunk a következő területeken:

  • személyiségfejlesztés, készségfejlesztés
  • tehetséggondozás
  • pályaorientáció módszertani kultúra megújítása
  • élménypedagógiai módszerek
  • digitális oktatási és tanulási környezet kialakulásának támogatása
  • mentorálás
  • vezetői attitűdváltás és stratégiai gondolkodás
  • szakmai, tantárgyi munkákhoz kapcsolódóan
  • tapasztalatcserék, konferenciák

TANANYAGFEJLESZTÉS

30 millió Ft -ot, élménypedagógiai módszerek kifejlesztésére, kipróbálására és belső továbbképzések indítására tervezünk fordítani. Ebből mintegy 30 új, élményszerű tananyag kerül kifejlesztésre, közöttük több új tanulói projekttel. A tananyagfejlesztések jelentős része az új eszközök napi használatához kapcsolódik.

TANULÓK FEJLESZTÉSE, LEMORZSOLÓDÁS CSÖKKENTÉS

100 millió Ft értékben a 9. osztályos tanulócsoportokra, a tehetséges és végzős tanulók fejlesztésére, lemorzsolódáscsökkentésére kívánjuk fordítani.A tanulócsoportok számára felzárkóztatást, tehetséggondozást, a tanulók egy kisebb részének (160 fő) mentorálást, tantervi átalakításokat, élménypedagógiai módszerekkel támogatott órákat, mentálhigiénés foglalkozásokat, életpályaépítési és pályaorientációs szolgáltatásokat alakítunk ki, roma mentori szolgálatot biztosítunk.

„ÉNERŐ FEJLESZTÉSE”

20 millió Ft az ”Énerő fejlesztése” című alprojektben a drogprevenció, önvédelem, valamint drámapedagógiai foglalkozásokra fordítunk.

A támogatás mértéke: 100 %

A Ginop 6.2.3.-17-2017- 00011 „Új utakon – a Kecskeméti Szakképzési Centrum fejlesztése” című projekt befejezésének dátuma: 2021. február 14.

SAJTÓKÖZLEMÉNYEK

Sajtóközlemény 2018. 01. 22. >>

Sajtóközlemény 2019. 09. 16. >>

Sajtóközlemény 2021. 02. 12. >>

Digitális alkotóműhelyben valósíthatják meg álmaikat a diákok >>

Digitális Közösségi Alkotóműhelyt avattunk >>

Kecskeméti Lapok (CXVII. évf., 2. szám – 2021. február 4.) >>

Eredménykommunikációs kiadvány >>

GINOP 6.2.3.-17-2017-00011 számú Új utakon a- Kecskeméti SZC fejlesztése című projekt Zárórendezvénye >>

Projekt azonosító száma: Ginop 6.2.3.-17-2017-00011
Projekt elnevezése: Új utakon – a Kecskeméti Szakképzési Centrum fejlesztése
Támogatási összeg: 519,42 Millió Ft
Megvalósulási időszak: 2017. december 01 – 2021. február 12.
Finanszírozás mértéke: 100 %
Támogatási Alap: Európai Szociális Alap

Adatvédelmi tájékoztató a GINOP 6.2.3.17-00011 számú pályázat keretében történt adatkezelésről

Pályázat leírása: GINOP-6.2.3-17_projekt bemutatás 

GINOP-6.2.3-17-2017-00011 Új utakon – a Kecskeméti Szakképzési Centrum fejlesztése


Csatolt fájlok

SKMBT_C28019041709030[1].pdf

Letöltés


KIMIKK
iskoláink

    • SZC logo fehér
    • Kecskeméti SZC

      6000 Kecskemét, Bibó István utca 1.

    • Telefon: +36 76 482-511

      E-mail: titkarsag@kecskemetiszc.hu

      OM azonosító: 203041

      Felnőttképzési nyilvántartás száma: E-001288/2015, E/2020/000133, B/2020/000857


    2024Kecskeméti SZC